Hála Istennek, a manóm teljesen egészségesen fejlődik, velem is minden rendben van, nincsenek fájdalmaim sem, kivéve persze ha megtapossa a babám a húgyhólyagomat, azt kevésbé díjazom. Még mindig dolgozom, és szeretnék is még legalább május közepéig. A munka mostanában egyre pörgősebb, én pedig kezdek egyre hamarabb elfáradni, köszönhetően hogy már a 22. Hétben járok, gömbölyödök, és sajnos felszaladt némi plusz kiló is. Ez utóbbit igyekszem kordában tartani persze.
A munkahelyemen egyébként már nem vagyok egyedül, az egyik munkatársnőm is bejelentette már, hogy babázódik. Én nagyon örülök neki, mert így sokat beszélgetünk a kismamás dolgokról, adunk egymásnak ezt-azt, megosztjuk hol és mit vásároltunk, miket tapasztalunk.
Ugyanezt megpróbálom itt is pótolni, van is bőven miről írni. Van egy hatalmas bevásárlólistám, illetve már számos boltot megjártunk, így csak kizárólag erről egy külön posztban fogok beszámolni.
De ez a poszt most szóljon a kisbabámról és az elmúlt időszakról.
A 12. heti ultrahang után már nem bírtam magammal tovább, tudtam hogy ez nem állapot, hogy hetente pánikszerűen rohanok a klinikára, és agyonstresszelem magam a túlfokozott aggódásommal. Sokat utánaolvastam, mielőtt úgy döntöttem, hogy megrendelem a magzati szívhang figyelőt (japánul 胎児超音波 taiji chou-onpa) . Először megnéztem egy rakat videót a YouTube-on, így mire megérkezett, már tisztában voltam vele hogy és miképp kell használni. Szerencsére minden gond nélkül sikerült bevetni és sosem volt olyan, hogy ne találjam meg a szívhangot, így nekem nagyon bevált, végre teljesen meg tudtam nyugodni. Nem használtam állandóan, nagyjából heti kétszer. Nagyjából 5000 yenbe került, és úgy érzem hogy nagyon megérte, mert innentől kezdve végre el tudtam kezdeni hinni és bizakodni, hogy minden rendben van. És szerencsére így is volt. Később, ahogy én már napi szinten éreztem a mozgolódást, már nem használtam többet. De a munkatársnőm meg pont ugyanabban a lelki cipőben kezdett el járni, mint én, úgyhogy már nála van a szerkentyű.
155 szívdobbanás / perc
A 16. Héten csodás képeket kaptunk a kisbabáról, a kedvencem a talpa volt, ami akkor már 20.2 mm-es volt. Nem sokkal később már éreztem is az első rúgásokat is.
Végre készítettem több fotót is a klinikáról, azokat a képeket a korábbi, klinikás posztomba beillesztem.
A 20. Héten is minden nagyszerűen alakult, és megtudhattuk végre a nemét: bizony, KISFIÚ. Hát én olyan boldog voltam, még a könnyem is kicsordult.
Már megvan a neve is, Riki. Férjemre biztam a névkeresést, és ez volt az első ajánlata. Nekem azonnal megtetszett, jól hangzik magyar és japán fülnek egyaránt! A kanji pedig olyan egyszerű, hogy még az anyukám is meg tudja tanulni: 力
Úgyhogy innentől kezdve gyakran fogom használni a nevét, itt a blogomban is. Nagyszerű érzés a nevén szólítani őt!
És ez volt az a pont, amikor végre el tudtunk kezdeni vásárolni. Mert addig nem szerettem volna, amíg nem tudni hogy fiú – e vagy lány.
Közben beiratkoztam egy kismama felkészítő tanfolyamra is (a városházán és a klinikán is van – mindkettő ingyenes). Én a városházán tartott félkészítőt választottam, ami 3 alkalmas (両親学級 ryoushin gakkyuu). Ebből kettő alkalom már megvolt. Ez úgy nézett ki, hogy egy előadó teremben ültünk, kaptunk megint vagy 4 féle guidebook-ot, mindenféle hasznos tanácsokkal és magyarázatokkal. Az előadók egymást váltva beszéltek és tanították az egybegyűlteket. Nagyon részletesen ezek a témák voltak eddig érintve : kórház, közlekedés, táplálkozás, szülés közeledte, szülés előtti tünetek és maga a szülés folyamata. Őszinte leszek nem sok olyan dolgot mondtak el amit már ne tudtam volna. Azt nem tudom, hogy angolul is el tudták volna-e magyarázni, mert én nem kértem fordítást, sajnos azt nem is tudom, hogy lehetőség lett volna-e rá.
(Hozzászerkesztve 3.28.) A harmadik alkalom is megvolt végre, és most kicsit hamarabb érkeztem, így lőttem pár fotót. A harmadik alkalom során már az volt a téma, hogy a kisbaba gondozása, nevelése, a papa-mama feladatok, napi ütemterv.
Itt már több olyan dolog is elhangzott, ami egy magyar embernek eléggé furcsa lehet, mint például az előadó váltig állította, hogy a babaágy fölösleges. A japánok ugyanis tradicionálisan futont használnak, ami egy “alvószivacs” amit minden nap leteritenek a földre és azon alszanak, majd reggel elpakolják. Bár már rengeteg japán házban ágy van, még mindig sokan futonoznak. Így a kisbabának kis-futont terítenek le.
A mostani előadás során már kaptunk egy életnagyságú és élethű súlyú műbabát, amit öltöztetettünk, fürdettünk és a helyes tartási módokat vettük sorra. Érdekes volt és ez az előadás bizonyult számomra a leginkább hasznosnak.
És muszáj arról is emléket állítani, hogy bejelentettük a családtagoknak és a facebook-on is végre a nagy hírt. Rengeteg gratulációt és jókívánságot kaptunk, aminek őszintén nagyon örültünk. A mamáék persze nagyon szomorúak az miatt hogy ilyen messze élünk, de igyekszünk majd ellátogatni, csak amíg még ilyen kicsi, addig még nem szeretnénk, mert eszméletlen hosszú az út, a felnőtteket is megviseli, nemhogy egy kisbabát.
A terv az az, hogy nyáron jön anya, és itt lesz nálunk nagyjából egy hónapot. Úgyhogy ő majd jól kiunokázhatja magát. Egyébként nagyon lelkes, néha már – már túlzottan is. De nagyon örülök hogy ennyire támogatni szeretne.
Végül pedig, végre itt a TAVASZ! Elkezdtek virágozni a cseresznyefák, bár még pár nap hátra van a teljes virágba borulásig. Már nagyon vártam erre, mert szeretnék majd pocakos-cseresznyevirágos fotókat! 😊🌸 Meg majd később hortenziást, meg lilaakácost, meg azáleást, meg liliomost is! Mondanom sem kell ugye, imádom a tavaszt! 💕
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: