Sziasztok!
Már jó ideje gondolkodtam rajta, hogy blogot kellene nyitnom. Érlelődött is a gondolat, hogy tapasztalataimat rögzítsem, de mégis egészen eddig valahogy mindig elhalasztottam. Ám ebben a hónapban rengeteg változás történt az életünkben, olyan változások, amikről muszáj megemlékezni. De ez ennyire nem öncélú, sokkal inkább érzem úgy, hogy esetleg egy nap másnak is lehet segítségére a blogom, főleg, ha abba a nem túl gyakori helyzetbe kerül, hogy Japánban él. És dolgozik. Na aztán meg teherbe is esik… Nos, röviden ez lennék Én.
De nem szeretnék ennyire belevágni a közepébe, röviden szeretném leírni, hogy hogy is kerültem ide.
Először is, mint sokan a generációmból, én is a Sailor Moon / DragonBall korszakban nőttem fel, és nekem az anime egyenes utat vezetett a japán kultúra szeretetéhez. A középiskolás éveim alatt meg is tanultam (önszorgalomból) a japán írás alapjait, és nagyjából az N5-ös nyelvi szintet. Mivel grafikai pályán képzeltem el magam, a tradícionális grafikai megoldások mellett érdekelt a manga ábrázolási mód is. Bár akkoriban, még nem volt ebben semmi tudatosság, csak érdekelt mindez. Később, a továbbtanulás során, mindezek háttérbe szorultak, és előtérbe vettem az angolt és az egyetemi tanulmányokat (elektronikus grafika), illetve a suli mellett (jövedelemkiegészítésként) ékszereztem is. Életemben először 2012-ben jártam Japánban. Ekkoriban ismertem meg a kedvesemet, Takát. 2015 novemberében házasodtunk össze Japánban, és azóta együtt élünk, Tokió mellett.
Először a nyelvi nehézségek miatt, rengeteget tanultam (és tanulok is még mindig!). 2016-ban rengeteg ékszert készítettem és online árusítottam őket, ezzel szerezve egy kis jövedelmet is. Elkezdtünk gondolkodni a babán is, és abbahagytam a fogamzásgátló szedését 2016 márciusban. Ekkoriban még igen ramaty volt az egészségem, több gyógyszert is szedtem (6 évvel ezelőtt kezdődő pánikbetegségre) és dohányoztam is, és mindemellett semmi sport. A gyógyszereket nyár elejétől fokozatosan leépítve hagytam abba. Nem volt könnyű, az egyik gyógyszer (nevezetesen Rexetin 20 mg) elég makacsul ragaszkodós fajta, amint csökkenti az ember, igen kellemetlen elvonási tünetek lépnek fel. De nem adtam fel, és nyár végére sikerült teljesen abbahagyni. Aztán pedig csak próbálkoztunk és próbálkoztunk, gyűrtük a lepedőt, de semmi… már kezdtem azt hinni, hogy valami gond van, még egy hormonvizsgálatra is becsekkoltam, melynek a lehető legjobb volt az eredménye: minden értékem tökéletes. Ennek ellenére, nem nyugodtam meg, hanem 13 év után letettem a cigit, egy komolyabb vízkúrát kezdtem el, beszereztem egy fitneszlabdát…. azaz igenis gatyába ráztam magamat. Nagyon hamar, már 2 hét elteltével éreztem, hogy sokkal jobban vagyok, mint előtte bármikor is, tele lettem energiával. Az Újévi jinjalátogatáskor (shintó templomlátogatás – az Újévi hagyományok fontos eleme) kívántam is a “jóistentől” hogy vagy munkát, vagy babát, de valamit küldjön, mert az nagyon klassz lenne, mert ezt a sok energiát le kell vezetni valahogy… Végül 2017 jauárjában összeszedtem minden bátorságomat (illetve N3 szintig feltuningolt nyelvtudásomat), és jelentkeztem egy állásra, amit meg is kaptam. Semmi extra, jelenleg egy étteremben dolgozok, készítem a miso-t, főzöm a rizst, tálalom a tsukemono-t, szelem a zöldségeket és mosogatok. Mindemellett pedig japánul beszélgetek a munkatársakkal, főnökkel. Számomra ez egy nagy lépés volt előre. Persze nem titkolom, hogy a cél, az N1 nyelvtudás, és mellette a grafikai állás. Azért azzal már igen jól fogok keresni. Terveim szerint a 2020-as Olimpia idejére mindez már meglesz.
Na de… épphogy megkaptam a munkát, rá egy héttel, furcsa megérzésem támadt…. Elővettem az egyetlen terhességi tesztet, ami itthon volt (Gabriel, anyu küldte Magyarországról még tavaly)… és haloványan, de pozitív lett. Hát én nem is bírtam magammal tovább, azonnal üzentem a férjemnek, hogy hazafele jövet, legyen szíves és vegyen egy terhes tesztet, mert a magyar igen haloványan azt üzente, hogy babázni fogunk… január 29.-én újra tesztelés, és az már határozottabban pozitív lett!
Innentől meg már a férjem nem bírt magával, és a vasárnapi szülői ház látogatásakor, fülig érő szájjal közölte a szülőkkel, hogy terhes lettem. A papi fél órával később már a fiúnevekre adta a tippeket (mivel a lánynév az már megvan)! Végül megbeszéltük, hogy február 1.-én, azaz ma, együtt megyünk a kórházba, az első vizsgálatomra.
Erről a következő bejegyzésben fogok írni részletesebben.